A VÍZDIPLOMÁCIAI PROJEKT

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által a 03-KKM-VIZDIPLOMACIA-2019 kódszámú program keretében támogatott, „Innovatív biofilm hordozó hidrogél alkalmazásának vizsgálata kínai szennyvíztisztító telepen” c. projekt (KKM/10891-3/2019/Adm. sz. szerződés) célja, hogy Kína szempontjából vizsgáljuk a kutatóink közreműködésével kifejlesztett, mikroméretű biofilm hordozókat alkalmazó, új szennyvíztisztítási technológiát, amellyel kisebb ökológiai lábnyommal, kevesebb energiafelhasználással, kisebb reaktorméretekben adhatunk technológiai válaszokat a városi környezetben elhelyezkedő befogadók vízminőségi, közegészségügyi és környezetegészségügyi kihívásaira.

Célunk, hogy elősegítsük a technológia kínai piacravitelét, aminek szükségszerű lépése annak részletes vizsgálata és a potenciális kínai partnerek felé történő meggyőző kommunikációja, hogy a kínai piacon is jelen lévő szennyvíztisztítási technológiákhoz képest milyen előnyökkel járhat az általunk fejlesztett, innovatív technológia alkalmazása.

A projekt keretében a 100 000 m3/nap hidraulikai terhelésű Fuyoung Térségi Szennyvíztisztító Telep (Sencsen, Kína) adatait felhasználva összehasonlító elemzéseket végeztünk arra vonatkozóan, hogy a léptéknövelés fázisában fejlesztés alatt álló, mikroméretű biofilm hordozókat felhasználó innovatív technológia milyen teljesítménybeli javulást képes megvalósítani egy hagyományos technológiákkal intenzifikált rendszerhez képest. Az összehasonlítás során felépítettük a kínai minta szennyvíztisztító telep matematikai modelljét hagyományos, intenzifikált és mikrohordozós rendszerre vonatkozóan, és vizsgáltuk a technológiák teljesítményét, tisztítási hatásfokát, hatékonyságát eltérő üzemviteli és befolyó szennyvízminőségi- és mennyiségi paraméterek esetén.

Tekintettel arra, hogy az új, mikrohordozós technológia viselkedése a kereskedelmi forgalomban kapható matematikai szimulációs szoftverekkel csak korlátozottan írható le, a projekt keretén belül olyan egyedi szoftvert fejlesztettünk, amely a hagyományos eleveniszapos rendszereket szimulálni képes egyenletrendszer mellett a mikrohordozós szennyvíztisztítási technológia speciális elemeit is képes kezelni, így alkalmas az új technológia működésének, hatásfokának leírására, matematikai szimulációjára.

A kidolgozott új számítási módszertanon alapuló dinamikus szimulációk (matematikai modellezés) segítségével elemeztük, hogy miként változik a hőmérséklet-ingadozásra a biomassza aktivitás, illetve érzékenységvizsgálatokat hajtottunk végre, melynek keretén belül vizsgáltuk a szélsőséges körülményekre (szennyezőanyag terhelés, hőmérséklet, pH, C:N:P arány stb.) való reagálást. A projekt során készített megvalósíthatósági tanulmányban információt adtunk a vizsgált szennyvíztisztító telepen különböző konfigurációkkal elérhető szennyezőanyag eltávolítási hatásfokról, illetve a fajlagos beruházási, fenntartási és üzemeltetési költségek változásáról.

A megvalósíthatósági tanulmány és a kapcsolódó háttérelemzések, költség-hatékonysági vizsgálatok eredményei alapján összességében megállapítható, hogy a matematikai szimulációs eredmények igazolták a mikrohordozós technológia előnyeit más technológiákkal szemben, különösen, amennyiben szigorú kibocsátási határértékeknek kell megfelelni. A 100 000 m3/nap (és az annál nagyobb) kapacitású kommunális szennyvíztisztító telepek építésére és intenzifikálására Kínában óriási az igény, a mostani projekt eredményei alapján ebben a kategóriában is versenyképes tud lenni a mikroméretű biofilm hordozókat alkalmazó, új technológia.

A konkrét műszaki feladatok megvalósítása mellett a kínai partnerrel való szakmai kapcsolat elmélyítését célozták a tervezett szakmai utak. A projektben támogatott személyes sencseni és pekingi találkozók alkalmával mind cégeink kompetenciáit, szakmai erőforrásainkat, mind pedig a mikrohordozós technológia fejlesztésének és léptéknövelésének legújabb eredményei be kívántuk mutatni.

2019 nyarán szakmai találkozókra és egyeztetésekre került sor, egyrészt Pekingben, a „China International Environmental Protection Exhibition and Conference” c. rendezvényen, másrészt Sencsenben, ahol kollégáink találkoztak a partner vállalat szakmai vezetőivel. A sencseni személyes találkozó során szakértőink bemutatták az exportálni kívánt technológia aktuális fejlesztési eredményeit, illetve tárgyalásokat folytattak a lehetséges üzleti modellekről, a sencseni partnerrel való együttműködés kereteiről. Kollégáink a kínai partner vállalkozással közösen kijelölték és megtekintették a mintatelepet, ahol a fejlesztés alatt álló technológia alkalmazhatóságát vizsgáltuk. Előadást tartottunk a 2019. június 11-ei, pekingi Magyar-Kínai Vízipari Fórumon, ahol egyrészt a pekingi nagykövetség kollégáival, másrészt több kínai vízipari szereplővel nyílt lehetőség a személyes kapcsolatfelvételre.

A projekttervben megfogalmazott célok teljesültek, a kijelölt feladatok maradéktalanul elvégzésre kerültek. A támogatásnak köszönhetően jelentős lépést tettünk a technológia kínai bevezetése felé, ugyanakkor a megkezdett munkát tovább kell folytatnunk annak érdekében, hogy minél hamarabb épülhessenek mikrohordozós technológiát alkalmazó szennyvíztisztító telepek Kínában.

„A projekt a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a Vízipari Pályázati Program keretében valósult meg.

A projekt teljes költségvetése 21 073 000 Ft, mely 6 321 900 Ft saját forrásból, valamint 14 751 100 Ft Támogató által nyújtott költségvetési támogatás összegéből áll.”

 

A projekt a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a Vízipari Pályázati Program keretében valósult meg.
Jelen dokumentum tartalma nem minősül a Külgazdasági és Külügyminisztérium hivatalos álláspontjának.